Nem volt tanulság nélküli a Soroksár-meccs a lövőink számára, két teljesen eltérő stílusú kapussal állt ki az ellenfél, és mindkettővel megszenvedtünk a meccs egy-egy szakaszában.
Az első félidőben egy idősebb, tapasztaltabb hálóőr ténykedett, aki hozta a rutinos kapustól elvárható mozgásokat: nagy kicsúszásokat nem láthattunk, a pontos, erős lövések mindig ültek a kilencesről, ugyanígy a tisztességesen kivitelezett, okos ziccerek is. Viszont látni lehetett, hogy az idő múlásával hogyan ismeri ki az ellenfelet, különösen feltűnő volt ez a jobbszél-ziccerek hárításakor. És bizony, ha pár védésre módja nyílt sorozatban, rendesen felpaprikázta magát, bemelegedett, és akár hármas bravúrra is képes volt, belevetve magát a kipattanó utáni ismétlésbe.
A második félidőben beálló fiatal kapus éles ellentéte volt ennek. Laza izomzatú, szépen tud spárgázni, és ezt előszeretettel használja is. Bizony néha érezhetően meglepte az embereket, ahogy odaért alsó sarkos lövésekre, hetesekre, vagy széttárt kezei milyen pályán értek oda a felsőbb régiókba egy-egy ilyen kicsúszás után. Itt is kulcs volt a kivárás, ezekből a széles mozdulatokból irányváltásra nem lett volna lehetősége. Túl keveset használtuk a láb alatti és fej fölötti területeket is, Balázs húzott ziccere szép példája volt annak, mi a hatásos fegyver.