Túl azon, hogy Rufusz-meccsekre járni mindig kedves élmény, a két minket üldöző csapat meccse az őszi bajnoki tabella szempontjából is érdekes volt. És hát mi más dolga van az embernek 30 évesen és egy naposan, mint egy jó Rufusz-FSZSE-t megnézni?
A két csapat mellett még a Zrínyi harcolt az őszi bronzért, ha valaki tudja esetleg, mit játszottak, kommentelje be! Biztosan a tét miatt, de elég idegesen játszott mindkét fél. Míg az FSZSE kapusai ellenünk haloványan teljesítettek, addig most első számú hálóőrük kimondottan éberen és jó felfogásban tette dolgát, sok átlövést szedett le, még a jobb fajtából is. A Rufusz futott az eredmény után, de a félidő hajrájára elvesztették a fonalat, és négy gólra engedték el a szintén nem keveset hibázó ellent.
Amikor a pályán vagyok, nem jut koncentráció a bírói ténykedést figyelni, meg valahogy el is fogadom, amit kapok, nem akarván széttörni az illúziót, hogy egy kézilabdameccsen épp komoly sporttevékenységet folytatok. Másik két csapat meccsét a lelátóról nézve viszont nem lehet nem észrevenni, hogy a hobbijátékosok csetlés-botlását bizony a bírói teljesítmény még alul is képes múlni, amiből groteszk ítéletek sora születik. A játékvezetői páros most sem hagyta, hogy a kispolgári értelemben vett objektív valóság megbéklyózza szuverenitásukat, és ihletett arccal fordították a síp nyelvére saját vízióikat a meccsről, és általában a kézilabdáról. Ennek levét valóban a Rufusz itta meg gyakrabban, de az FSZSE-nek is kijutott belőle. Az arányeltolódás mögött szándékosságot feltételezni már a találgatások világa, a teljesítményt magát viszont a játékosok és a szurkolók is egyaránt fejcsóválva konstatálták.
Hogy végül a Rufusz nyert, az sok tényező együtthatásának köszönhető: az FSZSE pár játékosa csak ejtéssel volt hajlandó próbálkozni, végrhajtottak egy szerencsétlenül elsült kapuscserét, ezt nem korrigálták egy mindenki számára egyértelmű visszacserével. Emellett szükség volt a metlicic-i rutinját legjobbkor felszabadító Tóth Csabi két találatára, a szokásosnál halványabb Nagy Zoli egy-egy felvillanására, és hogy a szürkék védekezésben végigrobotolták a meccset, ezzel kompenzálva az elöl vétett tömkeleg hibát.
Az FSZSE jól kezdte az idényt, a nagy meccsekből viszont nem tudtak hozni, míg a Rufusz fennállása legeredményesebb őszi idényét ünnepelheti a BP I-ben. Tavasszal folytatódik a móka, és nem kizárt, hogy május 19-én ugyanez a meccs bajnoki éremről fog dönteni.