Ma olyan védéseket mutattam be a Rév ellen, amelyekről nem is tudtam, hogy képes vagyok rájuk.
A Rév minket a teljes keretével tisztelt meg, amelyből nem maradhatott ki a legutóbb épp a MÖSE-t 19 góllal kitömő Szabó Lajos sem. Ő egy üdítően dinamikus jelenség osztályunkban, meg is kérdeztem tőle bemelegítésnél, mégis mi a tököt csinál itt. Elmondta, hogy a Révnél dolgozik, és a csapat hívásának engedve lejön alkalomszerűen játszani, mert egyébként abba akarta hagyni a kézit. Gondoltam magamban, ha itt Bp I-ben nem megy el a kedve tőle, akkor sehol :).
Nagy elánnal is kezdett a jó kezű szélső, hol felkanyarodásból, hol a jobblövőbe cserélve sütögetett kapura, de ezeket valami egészen jól fogtam. Az első futtából lőtt hosszú alsóját csak azért nem fogtam két kézzel, mert kicsit alacsonyabban jött a vártnál. A többiek próbálkozásait is ki-ki spárgázgattam, majd egy test mellett takartba visszahúzott Szabó-lövésen hagytam ott úgy ott a bal lábamat kicsúszás közben, hogy szavamra meglepődtem magamon. A korona eztán jött, egy jobbról keresztbe betörő irányító kifelé elrepült a hármas védő mellett, jobb kézzel röptében csak az egyenest lőhette, ahová lábbal kicsúsztam, de a labdát a lábfejem fölött vitt kezemmel toltam ki a kapufa éle mellől. Hol voltak az elmúlt 10 évben ezek a meglátások / mozdulatok?
A félidő végére azért elfogyott a lendület (volt közben 7/10 is), és a félfaultokból, meg a hét méterre betotyogásokból ellőtt labdák bementek. Nagyjából ez folytatódott a szünet után is, ahogy esett szét a védekezésünk, úgy mertem egyre később elindulni labdákra, és így az irányok hiába voltak 90%-ban jók, a védések elmaradtak. A hetesekkel és a ziccerekkel ezúttal adós maradtam, de szerencsére a hajrára kihúztam magam a gödörből, és pár kimondottan szép védéssel hozzájárultam a meccs megfordításához (27-29-re is ment a Rév). Bár tudnám, mivel lehet ezt a mozgást és mentális frissességet előhozni - és fenntartani, ha nem is 60, de 50 percen keresztül. Ma csak 40 sikerült.
Mindenesetre Szabó Lajos dobott vagy 11 gólt, köztük fejemre húzott hetessel, szélről ejtéssel, de 60%-nál nem lehetett jobb a hatékonysága, és ebben már benne vannak a hetesek is. Az ilyen jó lábú, gyors kezű emberek miatt érdemes beállni a kapuba, bár lenne minden csapatban kettő belőle.
Bitter: 17/45 (38%)
Meccs: KRSE-Rév 32:30 (15:14)