Jó dolgom volt vasárnap délelőtt - a padról szurkolhattam végig, ahogy szép revansot veszünk az FSZSE ellen az őszi vereségért. Ami a legjobb volt: igazából szurkolni se kellett.
Andris említette, hogy nem vagyok ellensége a sima meccseknek és végjátékoknak, ezúttal 110%-ban kiszolgált a csapat. Az álmos kezdés és gyenge támadásvezetésünk miatt 4-1-re elment az ellen, utána viszont beindult a védekezés. Általában minden évebn van egy-két meccs, amikor megszállja az ihlet a csapatot (jellemzően Acsa-Bakos-Deli jelen szokott lenni ezeken a meccseken), és olyankor nagyon nem jó az ellenfélnek. Most az FSZSE-nek jutott ez, és helyenként látványosan nem is tudtak mit kezdeni a falunkkal. Ha mégis, Szabi nem kevésbé látványos védésekkel (spárga, lábujj, váll) szegte kedvüket, érzésre simán 40% feletti hatékonysággal. Emellett számtalan jó ütemű indítással küldte előre a lelkes szélsőket és beállókat, ezekből 6-8 gólunk biztosan született. A félidő még viszonylag szoros volt, így nem álltam be, utána meg már nem volt minek, továbbra is jöttek a bravúrok, hetes-védések. A 10 másodperc alatti két sánc+védés+indítás+gól az utóbbi évek fénypontja volt számomra.
Az utolsó negyed óra szinte unalomba fulladt, így mindkét oldalnak a reklamáló-repertoár legidétlenebb darabjait kellett elővenni a tarsolyból a nézők kiszolgálásához. A lényeg azonban, hogy ezzel a győzelemmel a Soroksár nyomába értünk, és megőriztük matematikai esélyünket egy akár még jobb helyezés elérésére is.
