Volt csapattársaim egy zsák labdát szerettek volna átigazolási díjul, végül csak egy félidőnyi bambulást tudtam nyújtani. KRSE-Rufusz 26:22 (14:12).
Régi presztizscsata a két csapat összecsapása, a kezdeti években inkább a Rufusz, az utóbbi időben inkább a KRSE nyerte ezeket. Az én helyzetem annyit változott, hogy átkerültem az előzetesen esélyesebb csapatba, bár a Rufusz idei keretét és a mi hiányzóinkat nézve nem lehetett hátradőlve várni a meccset. A csarnokban aztán kiderült, hogy az ellenfél is jópár kezdőjét nélkülözi, ennek megfelelően rendhagyó összeállításban kezdtek, míg mi Krisz visszatérésének örültünk, de egyébként a PSK elleni kerettel szálltunk harcba.
A kezdés után hamar elpárolgott a viszontlátás miatti izgalom, meglepően egyszerű volt a kép: a szürke mezesek gólt akarnak dobni, nekem meg védeni kell. Sajnos ez nem jelentette, hogy jól is védtem volna, a Zrínyi meccshez hasonló tompa, alacsony frekvenciájú, rossz ütemű első félidőt produkáltam. A Rufusz az elején beköszönt pár átlövéssel, Dénes sáncai után viszont átálltak betörésekre és a beálló megjátszására. Ezeknél a mélységi mozgásom nem volt jó, a vonal közelében maradva csak egy kimagasló napot kifogva lehetne sokat védeni, a tegnapi nem annak indult. Hamarabb kellett volna ezt felismerni, az egyetlen kimozdulásomnál egy félig megfogott ejtést ügyetlenkedtem a kapuba az összekötözött bal kezemmel. A félidő vége 3/15 védés, szerény 20%.
Mivel a mezőnynek sem teljesen úgy ment, ahogy azt szerették volna, a szünetben egymást bíztatgattuk, és fordulás után tényleg jobb is lett minden. A Zrínyi-meccshez megint csak hasonlóan rögtön fogtam pár labdát, az üde újdonság az volt, hogy ezt folytatni is tudtam. Néhány rosszul helyezett átlövést sikerült két kézzel elkapni, amiből 2-3 jó indítás és könnyű gól született, rövid idő alatt elmentünk 5-6-tal. Ezután elöl érthetetlen módon kapkodni kezdtünk, technikai hibák és kihagyott ziccerek követték egymást, és nekem is ekkorra jutottak a szerencsétlen gólok, hihetetlen ívekben-utakon csorgott be két átlövés is. A végjáték így 24-22-ről indult, de megembereltük magunkat, én végre megfogtam egy hetest és egy beállós-ziccert, a második félidőt 10/20 (50%) mutatóval zárva.
A sérültjeink pótlása ma sem ment gördülékenyen, de több volt a jó teljesítmény, és sok erőt lehetett meríteni abból, ahogy egymást bíztattuk, átsegítettük a gyenge szakaszokon. Dénes blokkjai és megelőző szerelései nagyon sokat értek, csakúgy, mint az értékesített szélső-ziccerek, az átlövők is jobban meglátták a réseket a falban, amit segített a beállóink robotolása. A gyors indításokból, lerohanásokból lényegesen több volt, ezt a fegyvert még tovább kell csiszolni, egy-egy öt perces ilyen periódussal meccseket lehet eldönteni.
A PSK elleni fiaskó után így sikeresen rehabilitáltuk magunkat, én személy szerint a második félideji látványos feljavulásomnak örülhettem, és egy szolid 13/35-ös (37%) védési hatékonyságnak.
