A blogban még egy csapattal szembeni nyílt ellenszenvemnek sem adtam hangot. Következzék a premier.

Sajnos csak három óra késéssel jutottam géphez, így elszállt az eredeti düh. Odamegyünk a Siketekre, bemelegítünk, lövünk, felsorakozunk: a Vecsés nem hozott igazolást. Nem is tud hozni. A hogyanról és a miértről nem tudunk meg semmit (remélem, nem baleset érte az igazolások őrzőjét). A Vecsés második ilyen esete, ez azért gyanús.

Sebaj, legyen edzőmeccs. Az egyik spori máris lelép, mert valami dolga van, és nem köteles edzőmeccset fújni. Kicsit azért jól esett volna, ha mégis, elvégre, ha van igazolás, nem mehetett volna dolgára.

Aztán jönnek a Vecsés percei: a miattuk bulimeccsé alantosult összecsapás második (!) percében a félkegyelmű játékosuk letépi a szabad ziccerben beugró Misi kezét, akinek eséskor kifordul a lába. Szerencsére feltápászkodik, még pár perc kínlódás után inkább lecseréljük. Zajlik a meccs, még vezetnek is, de folyamatos a duma, minden piti hülyeségért. Végül egy valóban komolyabb szabálytalanságunk után sikerül  elérni az egyik rutinrókának, hogy a bíró inkább lefújja az egészet és hazamenjen. Én elhiszem, hogy az illető volt az atyaúristen az 1967-es Kazinzbarcikai Kohászban, de az alapvetően hobbikézi jellegű Bp I-ben meg kéne találni a helyes arcméretet, pláne, ha az ő csapata b*ssza el más délutánját, pláne, ha az ő csapattársa szabálytalankodik vállalhatatlanul az első adandó alkalommal. Hallottam róluk, hogy gusztustalanul képesek játszani, de az ember valahogy nem hiszi el, míg a saját szemével nem látja.

Maga a 12 perces meccs minden szempontból értékelhetetlen volt, reméljük tavasszal már összejön a dolog.