Nem kezdett rosszul Máté a Zrínyi ellen, kis meccs eleji rozsdásság volt talán, semmi vészes. Ezért lepődtem meg, amikor előttem termett, hogy most azonnal álljak be (10. perc).
A mi vezetésünknél ez kockázat, még egy kapusnak kell átesni az első percek ráhangolódásán. Bár nem volt pénteken sörözés, a húzás beválni látszott. Az első ziccert megfogtam, gondoltam, nem is rossz. Eztán pedig az utóbbi hónapok legjobb negyed órája következett. Leszámítva egy, kissé túl ambíciózus kétkezes védési kísérletet, lényegében hiba nélkül, három kapott góllal végeztem a félidőt. Volt térd mellé lenyúlós Fazekas-style rávezetéses ziccernél, visszahúzott átlövések kipaskolása, szélső lövésébe beleguggolás. Aminek legjobban örültem, hogy a lentre tartóknál nagyot javultam az Emericus-meccshez képest. 2-3 olyan kísérletbe is belefeküdtem, amit csak utólag fújtak be, a Zrínyi semmit nem kapott könnyen. A félidőt 7/10-zel zártam, a csapat pedig hat gólra ment el. A szünet után is gyorsan fogtam még egyet-kettőt, és pár beállós-ziccernél is csak a jószerencse segített az ellenfélen. Szépen alakult minden, de aztán elöl kicsit megakadtunk, én is hibáztam párat, lemaradtam pár egyenesről, és a pirosak máris feljöttek négyre. Máté most is jól érezte, hogy frissíteni kell, és rögtön a beállása után fogott labdákat. A kínlódás mégsem ért véget, fájdalmasan sok támadást fejeztünk be teljesen kidolgozatlan szélső helyzetekből, mindezt a bajnokság legnagyobb darab kapusa ellen, aki a kapufát kényelmesen támasztva állta, hogy sorozatban hasbalövöldözzük. 10 perccel a vége előtt visszacseréltünk, na, ez már nem jött be,eléggé ütemen kívülre kerültem, míg Máté azért stabilitást hozott a kapusposztra. Szerencsére az ellenfél sem bírta hibák nélkül a hajrát, és 4-5 perccel a vége előtt elmentünk négy gólra, a meccs véget ért. Ezen úgy leeresztettem, hogy sikerült magam 50% alá küzdeni, a vége 10/21, 48%.
A második félidő elgondolkodtató, ezzel együtt jó meccsem volt, ha pár hibát elkerülök, igazi, hosszú évek múlva is elmerengve visszaemlékezős lehetett volna. De ha csak ennyit hozok végig a tavasszal, mindenki kiegyezik vele :)