...mit der Nummer Eins...

Messze nem hibátlanul, de pár szép védéssel lehoztam a Rufusz elleni második félidőt.

Kieli barátunk egy agyament szorzót kiadó nyolcas kombiban megrakott valami svéd lóversenyeket, amivel 421 134 € zsebpénzt keresett. A cseresznye a habon a tortán: erről a Löwen szerdai legyőzése után értesült az öltözőben :)

A hétvégén idióta módon meghúztam a derekam, de a MÖSE ellen nyújtott teljesítmény még ennek fényében is túl nagypapás volt. Jobban meg kell becsülni a gyakorlást versenyhelyzetben - mégha itt a versenyhelyzet elég lagymatag is volt.

Egy fájdalmasan tartalékos FSZSE elleni értelmezhetetlen mérkőzésen (26:22 ide) szűk negyed óra játéklehetőség jutott, semmilyen kezdés után, 2/8, 25%.

Ilyen a klasszikusan szar este, a halántékom majd elpattant hazafelé jövet, de szerencsére évente ebből talán ha egy van. Ez nem lenne épp jó előjel a Pestszentimre ellen, de annyiban mindegy, hogy arra a meccsre egyébként sem tudok jönni. Tádámmm

A hét legérdekesebb fejleménye az újrainduló kapusedzés volt. Lehet, hogy kicsit magyarfocistás rögtön ennek az eredményét belelátni a vasárnapi meccsbe, de mintha összeszedettebben végeztem volna a dolgomat. Elbizakodásra természetesen nincs ok.

Osztálykülönbségnek kell lennie két csapat között, hogy mindegy legyen a kapusteljesítmény. Ha pedig a két mezőny hasonló erejű, akkor bizonyos szempontból nézve mindig a kapusteljesítmény dönt. Ez azt jelenti, hogy az ingadozó meccseket a kapusnak kell megnyernie - még akkor is, ha tulajdonképpen nem neki kéne megnyernie.

Nem jól, inkább rozsdásan, de valahogy mégis összeszedegettem nyolc védést - igaz, ez elmaradt az Újlak utcai szép hagyományoktól.

Amikor Máté azzal kezdte a telefonban, hogy eggyel vesztettünk, azt feleltem: ahha, ok, de viccet félretéve? Hát sajnos nem viccelt. Az Emericus elleni volt az első meccs, amit kihagytam a KRSE-ben, bevallom, nem fordult meg a fejemben, hogy bármiről lemaradok. Nem ott lenni egy vesztes meccsen - még akkor is, ha nem ezen múlt - egyszerűen fos érzés.

Végülis minden ott folytatódott, ahol tavasszal abbamaradt.

A sportban - legalábbis nálam - sajátosan felcserélődnek az évszakok szerepei.

Túl vagyok életem első igazi kapusedzésén.

Biztosan van valami szép gondolat Coelhotól arról, hogy sose adjuk fel az álmainkat, és nem késő tenni a megvalósításukért, még ha akadályokba is ütközünk - de őszintén szólva a tizedik sorozat szökdelés-rugdosás után azt kívántam, inkább verjenek agyon ukrán sittesek lapáttal, és dobjanak a Dunába, minthogy én még egy lépést tegyek.

Van egy hetem regenerálódni.

Nem gondoltam volna, hogy pont most, de a Hamburgnak végül összejött - és Bitter is megfogott ezt-azt.

Az őszi XVI. kerület-meccs nem volt épp sikersztori, de az Újlak-utcai csarnok ezúttal is szerencsét hozott, valamiért itt mindig jól megy a védés.

Mivel a kapuban nem alkottam ma maradandót, a telekommunikáció terén lépek előre, és megírom az első posztot a mobilomról.

Mindig szerettem volna kék felsőben védeni, most pedig egy olyan szép színűvel lepett meg főszponzorunk, hogy magam sem választhattam volna szebbet.

Nagy ünnepre készülve mentünk Veszprémbe, helyette jót bosszankodhattunk Andrissal a BL negyeddöntőn. Főbb megállapításaim alant, a vereség okaira fókuszálva, szabad utat engedve a csalódottságnak és a hiányérzetnek.

25 fok, napsütés, sima győzelem, pár szép védés - már kevés dologtól is jó kedve lehet az embernek.

Nem volt tanulság nélküli a Soroksár-meccs a lövőink számára, két teljesen eltérő stílusú kapussal állt ki az ellenfél, és mindkettővel megszenvedtünk a meccs egy-egy szakaszában.

A szerdai Soroksár elleni meccsről elmaradt a bejegyzés: egyrészt nem ez volt a legemlékezetesebb meccsünk, másrészt a testmozgás egyéb formái hangsúlyosabbak voltak a múlt héten.

Az előzetesen egyszerűnek vélt meccsek megvívása nem mindig egyszerű, kapusként sem. Bele lehet kényelmesedni, ha nem akkora a nyomás, és volt is már példa hasonlóra sajnos. Ezúttal viszont szerencsére ez nem történt meg, hozzátettük a magunk védéseit a nagy arányú győzelemhez.

A Rufusz elleni győzelem után Zilahi Jani nem fukarkodott a dicsérettel ("posztjuk legjobbjai a bajnokságban"), velünk, kapusokkal szemben. Ez gondolkodtatott el: hogy is néz ki a kapusposzt nálunk négy tavaszi meccs után.

Múlt héten volt 40 éves Nenad, az egy helyben állva védés koronázatlan királya. Feküdni én csak akkor láttam, mikor Vujin hetesből fejbe lőtte, és a Hannover honlapjával készített beszélgetésből kiderül, nem véletlenül a minimál-stílus híve fiatal kora óta. Isten éltesse, rémisztgesse még sokáig a kapus mozgását fürkésző lövőket :) Interjú alább.

Kapusként hibázni triplán rossz.